Charles Grafton, alias Henry Fitzroy, Grafton első hercege, II. Károly angol kirány törvénytelen fia (Anglia, 1663.09.28. – ), vámpír. Charles vámpírként töltött első két évtizede hányattatásokkal teli, és később is a zűrösebb alakok közé sorolható. Elsősorban katona, néha inkább bérgyilkos, terrorista, amire éppen aktuális hűbérurának szüksége van. Csak a második regény lapjain találkozhatunk vele, ahol mindjárt a legrosszabb oldaláról mutatkozik be.

Novellák

Kölcsönkenyér (1690-1705) – kész

Charlest egyik ellensége, Preston öleli be, és az ő uralma alatt sínylődik tizenöt éven keresztül. Ez azonban nem töri meg, és folyamatosan a bosszúra készül.

Preston a falnak szorította, és egészen közel hajolt hozzá, szavait a fülébe suttogta. Charles nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy a másik ajkát szinte semmi nem választja el a nyaki ütőerétől, de érezte az ellenfeléből áradó erőt, és tudta, hogy nem szabadulhat.

– Köszönöm, hogy segítettél megrendezni a halálomat. Nagy szolgálatot tettél ezzel nekem, és ez még csak a kezdet. A következő években engem szolgálsz majd továbbra is.

– Soha! – morrant fel Charles. – Egy ilyen pondró nekem nem parancsolhat!

– Mennyire vagy biztos ebben?

Preston kérdésében még így suttogva is érződött a gúnyos felhang, és közben Charles szeme elé emelt egy hajfürtöt. A színárnyalat és az illat eltéveszthetetlen volt: a kis Charley egyik hajfürtje volt Preston kezében.

– Tudod, a gyerekek noha kicsik és törékenyek, megfelelő kezekben napokig tudnak szenvedni, mielőtt meghalnának. Oly sok apró sebet lehet ejteni egy gyermek testén is, ami nem jár különösebb vérveszteséggel, de ettől még hihetetlenül fájdalmas. Szeretnéd végignézni? Csak egy szavadba kerül. Szeretnéd?

Megjelent: Ahogy a szálak összeérnek, 2020. Megrendelem

Sziklák között (1708) – kész

Charles aktuális hűbérura jelenlétében egy elhamarkodott kijelentést tesz, melynek következményeit viselnie kell.

És ekkor beütött a végzet egy váratlan, de hatalmas vihar képében. Öt hajóval indultak, kettő vetődött partra. A másik három hajó utasai sem fulladtak meg természetesen, aki kivergődött valahogy a szárazföldre még napkelte előtt, és fedél alá jutott, az túlélte. Charles is közéjük tartozott. Egy sziklás partszakaszon ért partot, és némi törött lábú botorkálás után egy barlanghoz ért. Már messziről érezte, hogy nem lesz ott egyedül, és valóban az udvar több tagja is már ott várakozott, ki jobb, ki rosszabb állapotban, és ott volt a nagyúr is. Mikor az ifjú vámpírt ketten bevonszolták nagyjából az utolsó pillanatban napfelkelte előtt, a nagyúr a barlang szájánál állt. A tengeren sorra lobbant fel és aludt ki a még vízben lévő vámpírok teste, azt figyelte. Nyilván mind megpróbált a felszín alatt maradni következő napnyugtáig, de nem mindegyiküknek sikerült. Sokan törött végtagokkal hányódtak magatehetetlenül, és elégtek.

Úgy egy órán át nem történt semmi. A nagyúr állt mozdulatlanul, és mindenki más várakozott. Charles kapott egy pár korty vért, amitől enyhültek a fájdalmai, de nem volt elég a teljes regenerációhoz. A nagyúr végül megmozdult, hátrafordult, és magához intett egy vámpírt. Amikor az illető odaért, csak a sziklákra mutatott a barlangon kívül. Az elítélt meghajolt, és kiballagott a megjelölt helyre, szembefordult urával, letérdelt, és várta, hogy a nap tegye a dolgát.

– Ez most miért? – kérdezte meglepetten Charles a mellette ülő hölgytől.

– Ő Jean-Baptiste, a fényességes tekintetű nagyúr egyik titkára. Ő volt felelős az utazás ütemezéséért – felelte a hölgy suttogva.

– De hát egy vihart nem lehet előre látni! Amúgy is alig maradt emberünk, nem kellene elpazarolni senkit! – morrant fel Charles, mire a hölgy rémülten elhúzódott mellőle.

A következő pillanatban, amikor a nagyúr tekintete megállapodott rajta, már Charles is megbánta, hogy kifakadt. Felkelt, és odabotorkált az ura elé, majd térdre ereszkedett, ahogy az etikett diktálta. Ezzel elismerte a bűnösségét, és büntetést kért. A barlangban nagy volt a csend. A sziklákon a másik vámpír éppen ekkor lobbant lángra.

– Visszahozhatod – szólalt meg a nagyúr. Charles oldalt pillantott a lángoló fáklyára, amivé addigra Jean-Baptiste vált. Egészségesen még komoly sérülések árán talán sikerülhetett volna, de törött lábbal az ügy teljesen esélytelennek tűnt. Mégsem tétovázott, hanem felpattant, és kirohant.

Megjelent: Ahogy a szálak összeérnek, 2020. Megrendelem