A Fajháborúk kora fantasy regény és novella folyam, mely egy alternatív Földön játszódik, annak múltjában, jelenében és jövőjében.
Ezen az alternatív Földön mindig is létezett a mágia, és léteztek olyan emberek, akik kitanulták minden fortélyát. Ők aztán tudásvágyból, vagy saját hatalmi törekvéseik érdekében módosították az emberi fajt, új, úgymond természetfeletti fajokat hozva létre. Ők aztán rendre elkövették azt a hibát, amit más tudósok is: olyasmit alkottak, ami túlnőtt rajtuk. A megalkotott új fajok kiszabadultak az ellenőrzésük alól, és többé-kevésbé elszaporodtak a Földön.
Mivel az emberiség alaptermészete, hogy fél a szokatlantól és rendhagyótól, az új fajok elrejtőztek az emberek szeme elől, titkokban beolvadtak a közösségekbe. Ez így többé-kevésbé működött a XXI. század elejéig, amikor is a technika fejlődése előre vetítette, hogy a Fátyol (így hívták azt a szabályrendszert és „megtévesztés halmazt”, mely elrejtette a természetfeletti fajokat a beavatatlan szemek elől) hamarosan már nem lesz fenntartható.
Ekkor a természetfeletti fajok – a történelem során először – összefogtak, és közösen megdöntötték az emberek uralmát a Földön, felosztva a Földet több önálló, faji alapon rendeződő birodalomra. Ezen esemény neve lett a Fátyolszakadás, és 2036-ban következett be.
Azonban az összefogás nem tartott sokáig, a fajok hiába rendelkeztek már saját földterülettel, melyen korlátlanul uralkodhattak, mégis elharapózott a gyűlölet és ellenségeskedés. Az Első Fajháború 2067-ben tört ki, és ezzel új korszak vette kezdetét a Földön, a Fajháborúk kora.
A regények idősorban 2114-től indulva követik az eseményeket, mert bár ekkor éppen béke honolt, mégis ez az az év, amikor az új kor egyik legjelentősebb eseménysorozata kezdetét vette.
A novellák a regények szereplőinek előéletét derítik fel. Bőven van mibe elmerülni, hiszen a főhősök közül jó páran több száz évesek, és éppen elég kalandban volt részük életük során.
Regények
Fajháborúk Kora I. – Az emléktolvaj (Publió Kiadó, 2015)
Novellák
Az elkészült és tervezett novellákról az egyes szereplők oldalán olvashatsz. >>
Ahogy a szálak összeérnek (Magánkiadás, 2020)
Keresés
-
Legutóbbi bejegyzések
- Ha keresel egy könyvet… 2024.09.17.
- Alkotói szabadság 2024.09.10.
- Nagykövet lettem 2024.09.07.
- A trilógia megjelent 2024.07.02.
- On-line írói est világalkotás témában 2024.04.17.
Legutóbbi hozzászólások
Témák
Címkék
ajánló (5) fantasy (1) Fátyolszakadás (4) interjú (2) kaland (1) karakterfaragó (5) könyvkiadás (1) közösség (1) közösségi írás (1) legendák (3) mese (8) meskete.hu (1) mágia (1) mágiaelmélet (1) mágikus lények (2) regény (1) szabadirodalmat (3) személyes történet (14) sárkányok (1) történelemhack (6) tündér (1) vámpír (1) vérfarkas (1) évértékelés2020 (2) írástechnika (1)Archívum