Ezen a blogon elsősorban fantasy irodalommal szeretnék foglalkozni továbbra is (akármennyire kevés időm is van rá), ezen belül is elsősorban a saját világommal és írásaimmal kapcsolatos eseményekről fogok beszámolni. Lesznek majd még írástechnikai anyagok is, és saját történetek. A folytatásos mese további részei is várhatóak majd rövidesen. Joggal felmerülhet a kérdés, hogyan kerül egy fantasy…
Felhők az égen
Előzmény Ule hazaért, nekilátott a mindennapi teendőinek, de nehezen tudott odafigyelni. Folyton az járt a fejében, hogy öt nap múlva döntenie kell valamiről, de mivel nem tudja, igazából miről is, így nagyon nehéz lesz elhatároznia magát. Harmadnapra annyira szórakozott lett, hogy még Arne anyónak is feltűnt a változás. Elküldte hát Ulét, hogy sétáljon egy nagyot,…
Az öreg fa
Előzmény Ule felemelt fejjel, határozottan lépegetett a manó nyomában. Feltett szándéka volt, hogy végére jár ennek a rejtélynek. Amikor beléptek a tündérösvényre, akkor sem illetődött már meg, ismerős volt neki a furcsa táj. A manó fürgén szedte apró lábait, és alig egy nótányi idő múlva már meg is állt egy újabb tündérkapunál, amin keresztül ismeretlen…
Arne anyó könyve
Előző rész Ule már nagylánynak számított, Arne anyó is egyre több mindent bízott rá. Az anyó tudása hatalmas volt, ami a gyógynövények gyűjtését, gondozását és főzetek elkészítését illette. Ule csodálta ezért, és igyekezet mindent megtanulni, amit csak elleshetett. Gyakran volt elégedetlen magával, amikor nem jutott eszébe ez vagy az a recept, nem tudta fejből az…
Misu cipője
Előzmény Misu cipője már nem volt az övé. Felesleges lett volna őrizgetnie, mivel már rég kinőtte. Azóta az öccse hordta a cipőt, és most neki is kicsi lett. Nem volt kisebb gyerek a családban, így nem volt kinek továbbadni. De a cipő még jó volt. A családban legenda volt az a cipő éppen emiatt, a…
A virágok titkos élete
Előzmény Bár Seia megígérte, hogy mesél még Anyó múltjáról és Nestorról, a tündér egy jó ideig nem mutatkozott. Ule neheztelt rá emiatt, de Anyó azt mondta, hogy Seiának most sok dolga van, mert a világ „rendetlenkedik” kicsit, és a tündérek megpróbálják „megzabolázni”. Mintha csak a világ egy megbokrosodott betöretlen paripa lenne … Ule ezt még…
Az öreg teáskanna
A méhes kaland után kellemes, dolgos, de izgalmaktól mentes napok következtek. Ule talán egy kicsit többet mosolygott már, és Misu valamivel szórakozottabb volt a szokásosnál, de a falubeliek nem sok mindent vettek észre ebből. Misu továbbra is a nyájat őrizte, Ule Arne anyónak segített: gyógynövényeket gyűjtött, és szárított, főzött, takarított. Esténként aztán a két nő…
A kék ajtó
Képből mese Az elmúlt két napban egy váratlan esemény kicsit eltérített az előre eltervezett írói projektektől. Valaki megosztotta velünk a festményét, és kérte, hogy adjunk neki címet, és írjunk hozzá egy történetet 1500 szóban. Itt most közzéteszem a történetet, mely bennem megszületett a kép hatására. Ez egy kedves mese, mely azonban teljes mértékben összhangban áll…
Keresés
-
Legutóbbi bejegyzések
- Ha keresel egy könyvet… 2024.09.17.
- Alkotói szabadság 2024.09.10.
- Nagykövet lettem 2024.09.07.
- A trilógia megjelent 2024.07.02.
- On-line írói est világalkotás témában 2024.04.17.
Legutóbbi hozzászólások
Témák
Címkék
ajánló (5) fantasy (1) Fátyolszakadás (4) interjú (2) kaland (1) karakterfaragó (5) könyvkiadás (1) közösség (1) közösségi írás (1) legendák (3) mese (8) meskete.hu (1) mágia (1) mágiaelmélet (1) mágikus lények (2) regény (1) szabadirodalmat (3) személyes történet (14) sárkányok (1) történelemhack (6) tündér (1) vámpír (1) vérfarkas (1) évértékelés2020 (2) írástechnika (1)Archívum