Az előző hónapban legendákra és valós történelmi eseményekre alapozva vázoltam fel több különböző történet alapot, némileg megbolondítva némi mágiával, és természetfeletti lényekkel. Most ideje ezen az úton továbblépni, és létrehozni valami konkrétat. A jó történetekhez mindig jó szereplők kellenek, akik valóban éltre kelnek a sorok között. Ahhoz, hogy az adott karakter életre keljen, az írónak…
Logo születik
Két hete írtam arról, eljött az ideje egy logó megformálásának, mely megfelelően reprezentálja majd a világot (Fajháborúk kora), és a hozzá megjelenő tartalmakat. Ez már lassan egy éve foglakoztat, de nehezen jutottam vele előre. Egy logó egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy egyszerű. De mégis egyedinek kell lennie, olyasminek, ami beéghet a köztudatba. A forma megtalálása Sokáig…
Angyali történet
Ennek a blogbejegyzésnek az ötletét egy másik blogbejegyzés adta, amit a múlt héten olvastam. (Remélem, sok ilyen lesz még.) A történetet ott részletesen elmeséli a szerző, és maga is kifejezi kétségeit a valódiságát illetően, de hát egy majd száz évvel ezelőtti újságcikk alapján indult el, azaz már ő is találta a történetet valahol. Hadifogság és…
50 millió éves pénz
Amikor Szent László király vitézeivel üldözőbe vette a kunokat, azok aranyakat szórtak maguk mögé. Azt remélték, hogy a magyarok felszedik az aranyakat, és így ők megmenekülhetnek. László ekkor az éghez fohászkodott. Imája meghallgatásra talált: az aranyak nyomban kővé változtak! Az üldözés folytatódott és győzelemmel végződött.Forrás: Wikipédia Ebben az egy legendában rengeteg elem kapcsolódik össze. Itt…
Keresés
-
Legutóbbi bejegyzések
- Ha keresel egy könyvet… 2024.09.17.
- Alkotói szabadság 2024.09.10.
- Nagykövet lettem 2024.09.07.
- A trilógia megjelent 2024.07.02.
- On-line írói est világalkotás témában 2024.04.17.
Legutóbbi hozzászólások
Témák
Címkék
ajánló (5) fantasy (1) Fátyolszakadás (4) interjú (2) kaland (1) karakterfaragó (5) könyvkiadás (1) közösség (1) közösségi írás (1) legendák (3) mese (8) meskete.hu (1) mágia (1) mágiaelmélet (1) mágikus lények (2) regény (1) szabadirodalmat (3) személyes történet (14) sárkányok (1) történelemhack (6) tündér (1) vámpír (1) vérfarkas (1) évértékelés2020 (2) írástechnika (1)Archívum