Kategória: Fajháborúk kora

Miért éppen fantasy? II.

Következzék tehát az interjú folytatása! Előzmény A műveid szereplőit hogyan találod ki, és hogyan illeszted be a világodba? BZs: Ők random jönnek. Mivel sokszor egy adott történethez a karakterek hamarabb megszületnek, így könnyedén bele tudom illeszteni őket a szövegbe. BI: Néhány szereplő alapját régi szerepjátékos karakterek ihlették, de van olyan főszereplő, akit három-négy valós, élő…


Felhők az égen

Előzmény Ule hazaért, nekilátott a mindennapi teendőinek, de nehezen tudott odafigyelni. Folyton az járt a fejében, hogy öt nap múlva döntenie kell valamiről, de mivel nem tudja, igazából miről is, így nagyon nehéz lesz elhatároznia magát. Harmadnapra annyira szórakozott lett, hogy még Arne anyónak is feltűnt a változás. Elküldte hát Ulét, hogy sétáljon egy nagyot,…


Az öreg fa

Előzmény Ule felemelt fejjel, határozottan lépegetett a manó nyomában. Feltett szándéka volt, hogy végére jár ennek a rejtélynek. Amikor beléptek a tündérösvényre, akkor sem illetődött már meg, ismerős volt neki a furcsa táj. A manó fürgén szedte apró lábait, és alig egy nótányi idő múlva már meg is állt egy újabb tündérkapunál, amin keresztül ismeretlen…


Disztópia vagy utópia?

Egy egy évig tartó „gigaprojekt” zárult-zárul a napokban. Persze ez az egész csak nekem „giga”, egyébként könyvek tucatszám jelennek meg naponta. Hogy mi és hogyan történt az egy év alatt, annak egyes részleteiről már volt szó a blogon, és most nem mennék bele a további részletekbe, mert nem ez az, ami most írásra késztet. Tegnap…


Arne anyó könyve

Előző rész Ule már nagylánynak számított, Arne anyó is egyre több mindent bízott rá. Az anyó tudása hatalmas volt, ami a gyógynövények gyűjtését, gondozását és főzetek elkészítését illette. Ule csodálta ezért, és igyekezet mindent megtanulni, amit csak elleshetett. Gyakran volt elégedetlen magával, amikor nem jutott eszébe ez vagy az a recept, nem tudta fejből az…


Írók és érzelmek

Ez a blogbejegyzés egy sorozat része. A Fátyolszakadás antológia születéséről adok hírt ezekbe a posztokban. Keresd a többit is a Fátyolszakadás címke alatt. Az előző részben a beküldött művek formai jellemzőire és egyéb adminisztratív gubancokra tértem ki. Most már itt az ideje, hogy a művek tartalmáról is szó essen. Mi is volt a feladat? Ez…


Minden tapasztalat, ami “szembejön”

Ez a blogbejegyzés egy sorozat része. A Fátyolszakadás antológia születéséről adok hírt ezekbe a posztokban. Keresd a többit is a Fátyolszakadás címke alatt. A Fátyolszakadás antológia tanulságai Lassan beérkeznek az utolsó művek is a Fátyolszakadás antológiához, és gyűlik a pénz a szerkesztőre. Szeretnék mesélni nektek pár dologról, ami az elmúlt hónapok jövedéke. Sokat tanultam én…


Félévi összegzés

2021 első féléve olyan sűrűre sikerült, hogy erre a blogra egyszerűen nem maradt időm. De most egyben szeretnék beszámolni annak a hatalmas projektnek a haladásáról, ami tavaly decemberben kezdődött. Erről pár szót már írtam ebben a posztban. (Röviden, ha valaki nem akar kattintani: „A világ úgy tűnik népszerű, sokan kedvelik már, akik hallottak róla. Ennek…


Ha február, akkor fantasy!

Nem én találtam ki, de remekül hangzik, csak támogatni tudom. Ha rákerestek a #FantasyFebruár hashtag-re, meg fogjátok találni az ehhez tartózó tartalmakat, és remélem, ezek gyors ütemben szaporodni fognak! A cél, hogy februárban olvassunk fantasyt! Indult hozzá egy játék is Fantasy Február Bingo néven, aminek a szabályait itt ismerheted meg: Fantasy Február Readathon Bejelentő. Az…


Évértékelés 2.

Fajháborúk kora Az előző részben zömében a blogról írtam, de ezen kívül még rengeteg minden történt az írás terén, ami szót érdemel. A blogon kívül novemberben létrehoztam egy honlapot is, aminek szerves része az írói tevékenységem ismertetése (Domokos Anna írói oldala), bár a vállalkozásom honlapjaként is üzemel. Ennek a lépésnek egyik legfőbb oka volt, hogy…