Két hete írtam arról, eljött az ideje egy logó megformálásának, mely megfelelően reprezentálja majd a világot (Fajháborúk kora), és a hozzá megjelenő tartalmakat. Ez már lassan egy éve foglakoztat, de nehezen jutottam vele előre. Egy logó egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy egyszerű. De mégis egyedinek kell lennie, olyasminek, ami beéghet a köztudatba.

A forma megtalálása

Sokáig kerestem egyetlen jelet, vagy formát, ami jelképezheti ezt az alternatív univerzumot, amit kitaláltam, de nem találtam ilyet. Ebben az univerzumban ugyanis a természetfeletti fajok és a mágia megjelenése a különleges. Természetfeletti fajból pedig van összesen hatféle, mind igen különböző biológiai és lélektani tulajdonságokkal, nehéz lenne nekik egy közös szimbólumot megtalálni.

Addig tehát eljutottam, hogy akkor esetleg kellene hat szimbólum. A hatos számról nyilván azonnal a kör ugrott be, mint alakzat, és eleinte egy hat cikkre osztott körben gondolkodtam, melyben lesz hat szimbólum a hat fajhoz. De ez sem volt az igazi, mert ha meg is találom a hat megfelelő szimbólumot, mégis mennyire lehet ezeket egy helyre zsúfolni, és meddig lehet kicsinyíteni?

Végül elhagytam a formák világát és a színekhez fordultam. Lehet-e találni egy-két olyan színt, ami jellemző egy-egy fajra és a birodalmukra? S igen, ez már jóval könnyebben ment. Megszületett hat színkombináció, és hozzá a forma, melyben ábrázolható.

Fajháborúk kora logo
Fajháborúk kora logo

A színek szimbolikája

A tesztelés alatt véleményként megkaptam, hogy túl színes, amivel nyilván én is tisztában vagyok. De a hat egybefonódó kör színeinek jelentése van. Ha felteszem a kérdést, melyik jelképezi a vámpírokat, valószínűleg elég sokan eltalálják elsőre. Mellettük a zöld-szürke gyűrű az erőben élő vérfarkasok jelképe. Alattuk a mágusok (lila és sárga) a fény és a mágia kombinációjából jöttek létre, míg velük szemben a tündérek a természet és a mágia kapcsolata miatt lettek lila és zöld. Alant a fémes kék és szürke az MI csupa fém, és gép birodalmát jelképezi, és végül az alakváltók a fekete és fehér kombinálásával, mint alfa és omega a két véglet közötti változatosságot képviselik, hiszen ők szorosan véve nem is egy fajt alkotnak.

Ez hát a szimbolika, ami a logó mögött meghúzódik. Elkészült az alap, a nyers forma. A csiszolásról és a technikai kivitelezésről egy újabb posztban mesélek majd.